Busz 

Az MAN nyerte el a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) díját

Minden évben a legnagyobb CNG-üzemű járműflottát forgalomba helyező cég kapja meg az MGKKE díját, - az élhetőbb környezetért tett elkötelezett munka elisméréséül - amelyet idén az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nyert el a 40 kaposvári és a 75 miskolci MAN Lion’s City CNG autóbusz átadásának köszönhetően.

Az MGKKE díját Reinhard Faderl, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója vette át.

Immár hagyományosan a június elején, most első alkalommal az Európai Fenntarthatósági hét keretében tartott CNG és LNG Szakmai Konferencia és Járműipari Kiállítás elnevezésű rendezvényen adja át az MGKKE az elmúlt egy évben a legtöbb CNG-üzemű, azaz sűrített földgázzal hajtott gépjárművet forgalomba helyező cégnek járó díjat. Idén az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. kapta meg a rangos elismerést a tavaly ősszel átadott 40 kaposvári, illetve az idén tavasszal forgalomba állt 75 miskolci MAN Lion’s City CNG városi busz révén.

A díjat Reinhard Faderl, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója vette át Domanovszky Henriktől, az MGKKE elnökétől a június 2-án a gödöllői Szent István Egyetemen megrendezett IV. CNG és LNG Szakmai Konferencián és Járműipari Kiállításon. A konferencia résztvevői az egyik miskolci Lion’s City CNG csuklós buszt utasként menet közben is kipróbálhatták a rendezvényen.